Eseménytár

Múzeumtörténet

Sopron városában évszázados hagyományai vannak a régiségek megbecsülésének. Talán elég, ha csak Lazius Wolfgang katonaorvos 1548 körüli soproni működését említjük, aki elsőként hívta fel a város vezetőinek figyelmét az előkerülő római emlékekre, hányódó feliratos római kövekre. Az eredmény az lett, hogy a város olyan nagy becsben tartotta őket, hogy amikor az 1676-os nagy tűzvész megrongálta a köveket, a város másolatot készíttetett róluk, s a régit és az újat egyaránt megőrizte. 1847-ben Sopronban rendezték a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók kongresszusát. Ennek az eseménynek már országos kihatása volt a régiségek gyűjtésére, történeti emlékeink megőrzésére és feldolgozására. A nagygyűlés tiszteletére iparmű-kiállítást rendeztek (Rupprecht János Fövényverem 21. számú házában), a növények kiállítása a Kaszinó kávéháza termeiben, „a régiség és természetleirási kiállítás” pedig a városi színház bejárat feletti termében került bemutatásra. Látogatható volt délelőtt 9–12, délután pedig 2–5 óráig, a belépődíj a régiségek kiállításán 6 pengőkrajcár volt. Az 1848-49-es szabadságharc leverése azonban hosszú időre lehetetlenné tette a nemzeti érzéseket tápláló emlékek gyűjtését, egyletek alapítását. A szabadságharc utáni idők kedvezőtlenek voltak múzeum felállítására.

A 1850–1860-as évek építkezései során egyre szaporodtak a régészeti leletek, majd pedig az 1866-ban létesített gázgyár vezetékeinek földmunkái olyan tömegben hoztak felszínre főleg római tárgyakat, hogy a város polgárai körében mozgalom indult egy városi múzeum létesítése ügyében.

A formálódó egyesület négy alapító tagja közül kettő régész, egy heraldikus és egy numizmatikus volt, európai hírnévvel. (Valószínűleg Paur Iván, Storno Ferenc, Tibold Károly és Fábry Nándor személyéről van szó.) A létesítendő múzeum számára ajándékokat kértek, valamint az egyesületbe való jelentkezéseket szorgalmazták. Céljukat történelmi és régészeti kutatásokban, gyűjtésekben jelölték meg a város és környéke területén. A 173 pártoló tag közül megválasztották az elnököt, Tibold Károly személyében, a levéltár vezetőjének Poszvék Gusztávot, a múzeum vezetőjeként pedig Storno Ferencet, valamint két titkárt, egy-egy pénztárost és ügyvédet, valamint a 18 tagú választmányt, akik javarészt maguk is tudományos munkásságot fejtettek ki.

A Soproni Történészeti és Művészeti Egylet 1868. március 21-én felhívást bocsátott ki, melyben bejelentette újbóli megalakulását és egyben kérte a múzeum kiállítása számára tárgyak ajándékozását, illetve kölcsönzését, hasonló felsorolással, mint azt már 1866-ban tette az előkészítő választmány. A tárgyak biztonságát szavatolta az egylet; az átvételre kijelölt személyek pedig Tibold Károly elnök, Storno Ferenc múzeumőr és Kugler Henrik lettek. Az átvételről elismervényt adtak.

1869. június 6-án tartották az alakulás utáni az első közgyűlést, az egylet Templom utcai helyiségeiben. Tibold Károly elnök elmondta beszámolójában, hogy 1867-ben alakult az egylet, 8 alapítótaggal, akik összesen 220 ft-ot adtak össze, 173 pártoló taggal, akik évi 2 ft-ot fizettek és tíz működő taggal. A Höller-ház egész első emeletét kibérelték 300 ft évi bér fejében. Nemcsak vasárnap, de szerdán is nyitva volt a múzeum. A könyveken kívül 663 tétel alatt 1341 darabot állítottak ki. A tagokat felszólították, hogy a város múltjáról írjanak és a műemlékeket is írják össze.

Időközben a megye területén előkerülő régiségek megmentésére Paur Iván kiváló régész, a Széchenyi család levéltárosa egy megyei régészeti társulat alapítását szervezte. A Sopronmegyei Régészeti Társulat 1886-ban, Paur értékes régészeti gyűjteményéből alakult meg. A sok tanácskozás, alapszabály-módosítás még 1896 közepén is tartott, amikor a megyei társulat közgyűlése kimondta, hogy eddigi gyűjteményét a megyének felajánlja azzal, hogy „… ezt a gyüjteményt a tulajdonjog fentartásával Sopron sz[abad] kir[ályi] város gyüjteményével egy örök időkre fennálló muzeummá egyesitse…” A társulat címe: Sopron Vármegye és Sopron szab. kir. város Régészeti Társulata”. A megyei anyag átszállítására csak 1898 áprilisában került sor. A főőri állást Kugler Alajos városi levéltárossal tölti be a főispán, míg a társulat főtitkára az alakulástól kezdve Bella Lajos tanár, neves régész.
A következő időszakban nagy lendülettel folytak az ásatások, tovább bővítették a néprajzi gyűjteményt. A közgyűlés felterjesztést javasolt az ügyben, ami három éves csatározás kezdetét jelentette a pénz megszerzéséért, majd pedig a kiszemelt Lenck-villa (Deák tér) megvásárlásáért. Végül 1908 elején megvásárolták az épületet. Itt kisebb-nagyobb átalakítással sikerült biztosítani azt a múzeumi követelményt, hogy körforgalommal haladjon a látogató az épületben.

Hosszú előkészítési munkák után 1913. október 5-én fényes ünnepség keretében, az ország jelesebb múzeumainak, a főhatóságok képviselőinek jelenlétében nyílt meg az új épületben, az anyagában rendkívül kibővült új múzeum. A főőri (igazgató) állást Bünker János Rajnárd kapta még a berendezés kezdetén, így hát jórészt az ő munkáját dicsérte a szép és országos hírűvé vált múzeum kiállítása. Lauringer Ernőt bízta meg a választmány 1914 decemberében a múzeum felügyeletével. A háború kitörése évében a látogatottság a korábbi szinten mozgott, de 1916–1917-ben már felére csökkent, aztán a két világháború között még tovább apadt. A második világháború alatt a múzeum épülete és anyaga súlyos károkat szenvedett. A gyűjtemények öt százaléka pusztult el, ami elsősorban a néprajzi gyűjtemény hímzéseiből, a természettudományi gyűjtemény anyagából, valamint egyéb ötvös-tárgyakból adódott.
Lauringer Ernő igazgató 1944-ben meghalt, állása megüresedett. 1945 után a város történetét, műemlékeit, kultúrtörténetét jól ismerő Csatkai Endrét bízta meg a Nemzeti Bizottság a múzeum vezetésével. Csatkai Endre nagy szakmai tapasztalattal és hozzáértéssel látott hozzá a múzeum újjáélesztéséhez. A vidéki múzeumok közül az országban elsőként Sopronban nyílt meg a háború után a múzeum, 1947. június 28-án. Csatkai Endre érdeklődése választott szakján, a művészettörténeten kívül kiterjedt a néprajz, zenetörténet, céhtörténet, irodalom, de a régészet és a természetrajz területére is.
 
A múzeum anyaga rohamosan növekedett és a meglévő, de már 1917-ben bővítésre javasolt épületben nem fért el másként, mint hogy sorra lezárták a néprajzi kiállítás egyes szobáit és ott helyezték el az új anyagot. Ennek az állapotnak az enyhítését szolgálta 1954-ben a Lábas-ház megszerzése, felújítása, majd pedig a kisipari gyűjtemény ottani elhelyezése és „A soproni vasipar története” c. kiállítással 1956. ápr. 4-én való megnyitása. A múzeum 1952-ben a megye szülöttjéről megkapta a Liszt Ferenc Múzeum nevet.
A múzeum anyagának további gyarapodása szükségessé tette a régészeti anyag külön épületben való elhelyezését. Erre rendkívül alkalmasnak ígérkezett a belvárosban a Fabricius-ház. A műemléki feltárás az ország egyik legjelentősebb polgári rendeltetésű középkori épületét hozta napvilágra és állította helyre régi stílusában, múzeumi célra. 1962-ben vette birtokba a múzeum, állandó kiállítását pedig „Sopron és környéke története az őskortól a középkor végéig” címmel 1963. április 4-én nyitotta meg.

A római-kori kőtár, amely a régi épület előcsarnokában és alagsorában volt kiállítva, átköltözött a Fabricius-ház hatalmas, gótikus bordás mennyezetű pincéjébe. Itt került sor a római kori város capitoliumi triászának újabb rekonstrukciójára, a kőtár végleges elhelyezésére. Megnyitására csak fél évvel később került sor, kivitelezése azonban a kül- és belföldi szakemberek egységes tetszését vívta ki.

1962 őszén, a múzeumok tanácsi kezelésbe adása során a soproni múzeum a Győr-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága alá került, a megyei múzeumi szervezet tagjaként. 1963 nyarán Csatkai Endre nyugalomba vonult, és helyén Domonkos Ottó néprajz-szakos muzeológus töltötte be az igazgatói állást. A munkatársak az elődök példáját követve törekedtek az anyag gyarapítására, feldolgozására és kiállítására. Három épület közül a főépület a régi „kultúrpalotá”-ban maradt, melynek korszerűsítésére, központi fűtéssel való ellátására 1964–65 telén került sor. Innentől (1967) a múzeum „terjeszkedett”, a következő kiállítások nyíltak meg:

  • Patikamúzeum (1968)
  • Iparművészeti állandó kiállítás Fertőrákoson a püspöki kastélyban (1968)
  • Bányászati Emlékmúzeum Brennbergbányán (1968)
  • Régészeti, képzőművészeti kiállítás a Tűztoronyban (1991-ben megszűnt)
  • Pékmúzeum (1975)
  • Fabricius-ház polgári lakások (1975)
  • Középkori zsinagóga (1976)
  • Lábasház (1977)
  • Fabricius-ház régészeti kiállítás (1977)
  • Fertőszéplak Falumúzeum (1982)
  • Storno-ház, Storno-gyűjtemény (1987)
  • Újkori helytörténeti kiállítás (1987)
  • Néprajzi kiállítás, Deák tér (1989)
  • Rejpál-ház
  • Fertőrákos, Mithraeum
  • Széchenyi István Emlékmúzeum, Nagycenk

A sok kiállítás kinőtte a Deák téri épületet, nagyobb teret nyert a belvárosban (10 állandó kiállítás már a belvárosban volt), így 1986-ban a Fő téri Storno-ház lett a központ.
1988-ban változtatták meg a múzeum nevét Liszt Ferenc Múzeumról Soproni Múzeumra. 

Jelenleg 11 kiállítóhely látogatható a Soproni Múzeumában:

  • Határtalan történet (Sopron és környékének története a kora újkortól napjainkig)- Storno-ház
  • Storno-gyűjtemény - Storno-ház
  • Tűztorony (nem muzeális jellegű)
  • Régészeti kiállítás és római kori kőtár - Fabricius-ház
  • 17-18. századi polgárlakások Fabricius-ház
  • Patika-ház
  • Ó-Zsinagóga
  • Lábasház (időszaki kiállítások)
  • Pék-ház
  • Bányászati Emlékház (Brennbergbánya)
  • Evangélikus barokk síremlékek (szabadtéri kiállítás).

 

Támogatóink és partnerintézmények