Eseménytár

Ünnep a Soproni Múzeumban

Soproni MúzeumA múlt, a jelen és jövő is terítékre kerül az év legrövidebb éjszakáján június 24-én a 150 éves Soproni Múzeumban. Szent Iván éjjelén értékeink nyomába eredünk: történelmi, művészettörténeti és régészeti előadásokkal, pódiumbeszélgetéssel és rendhagyó tárlatvezetésekkel várjuk a látogatókat. A családokat belvárosi nyomozójátékra hívjuk, de idén is lesznek színtársulati produkciók és vetítettképes RETRO-Sopron előadás is!

A Múzeumok Éjszakáján évek óta megmutathatjuk, mennyi értékes és különleges dolog vár arra, hogy felfedezzük, megismerjük, és valamiképp életünk részévé tegyük. Az idén 150 éves Soproni Múzeum ünnepi kiadással készül a szombat estére.

– A 2017-es év mérföldkő a múzeum életében. Nemcsak születésnapot ünnepelünk, hanem a jövőnket is most alakítjuk. – mondta el Dr. Tóth Imre múzeumigazgató. – Ahogy az már ismert, a Modern Városok Program és pályázat keretén belül megújul a Fő téri épületegyüttesünk és a Soproni Múzeum egykori anyaépülete, a Deák téren álló Lenck-villa is visszanyeri régi pompáját. A Múzeumok Éjszakája kiemelt programja az este 7-kor kezdődő pódiumbeszélgetés, melyen a megújulás koncepciójáról, a tervezés folyamatáról beszélgetnek az alkotók a Fabricius-házban.

A beszélgetés előtt Értékeink nyomában a múzeum Ars Historica Társulatának jelenetével indul a program a Fabricius-ház Gótikus nagytermében. A társulat 20:15-től újból színre lép, megismétli ARANYba foglalva című darabját. A walesi bárdok modern átirata előtt Tóth Imre történész előadása avatja be a nézőket az eredeti költemény megírásának történelmi hátterébe.

A Macskakő Gyermekmúzeumban este 6-kor indul a program, G. Szabó Judit soproni írónőre interaktív mini-kiállítással és rendhagyó irodalomórával emlékezünk. Ugyancsak 6-tól indul a Kincses útilapu nevet viselő nyomozós játék a történelmi belvárosban. A gyerekeket és családokat megcélzó játék rajt és célállomása a Macskakő, este 9-ig járhatják be a csapatok a belvárosi állomásokat.

Az idei Múzeumok Éjszakája egyik különlegessége, hogy a muzeológusok este 6-tól 10 óráig a látogatók által behozott régi tárgyak értékelésére vállalkoznak a Fabricius-ház Vörös termében. A múzeum 150. születésnapja apropóján örömmel fogadja gyűjteményeibe a régiségeket, amennyiben valaki úgy dönt, nem szeretne végleg megválni kincseitől, a dokumentálás lehetőségét is megköszönjük!

Két külső helyszínen is zajlanak majd programok szombat éjszaka: a felújítás előtt álló Zichy-Mesko palotában Nemes András művészettörténész és Velledits Lajos festőrestaurátor kalauzolja a látogatókat a 18 és 21 órai kezdettel, 19:30-tól és 22:30-tól pedig a Kecske templom kincseit mutatja be a művészettörténész. Ezekre a vezetésekre előzetes regisztráció szükséges a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. emailen.

Természetesen idén sem maradnak el a hagyományosan népszerű programok: Bolodár Zoltán folytatja RETRO-Sopron sorozatát, a képmutogatás mellett ezúttal történeteket is hallhatnak, láthatnak az érdeklődők a Macskakő Gyermekmúzeum udvarán az Eggenberg-házban. Kelemen István és Osváth Ádám történészek, Zambó Júlia régész, Oláh Rezső restaurátor és Fónay Dalma is tart előadásokat, ezek a Fabricius-ház Polgárlakások I. emeletén hallhatóak és láthatóak fél 7-től kezdődően este 10 óráig.

A Soproni Múzeum büszke arra, hogy az év legnagyobb és legnépszerűbb múzeumi eseményén  a kezdetektől fogva ingyenesen kínálja a programjait. A látogatók adományait idén is örömmel fogadjuk.

NYITVA TARTÁS:
A különleges nyári éjszakán a Tűztorony kedvezményesen, a Soproni Múzeum további kiállítóhelyei pedig este hattól éjfélig ingyenesen látogathatóak: Macskakő Gyermekmúzeum, Storno-ház (Storno-gyűjtemény, Határtalan történet helytörténeti kiállítás), Fabricius-ház (Római kori kőtár, Régészeti kiállítás, Polgárlakások kiállítás.)
Részletes program: LETÖLTÉS.

Támogatóink és partnerintézmények